Lehet, hogy az okozza az alapproblémát, ahogyan a hajunkat szárítjuk, ugyanis ennél az egyszerűnek tűnő feladatnál is lehet hibákat véteni. Néhány tippel viszont úgy változtathatunk a hajszárítási rutinon, hogy elégedettek lehetünk az eredménnyel, és a hajunk is egészségesebb maradhat.
Mosás
Már az sem mindegy, hogy mivel mossuk és kondicionáljuk a hajunkat. Mindenképpen a saját hajtípusunkhoz illő sampont és a hajunkkal kapcsolatos problémára megoldást kínáló kondicionálót érdemes használni. Az is lényeges, hogy a hajmosást se kapkodjuk el; legalább kétszer samponozzuk és öblítsük a hajunkat.
Törölköző
Hajszárítás előtt lehetőleg mikroszálas törölközővel finoman nyomkodjuk ki a hajunkból a felesleges vizet, illetve itassuk fel a hajunkról. Azt a profik nem javasolják, hogy hajmosás után tekerjük fel szorosan törölközővel, mivel ez rongálhatja a hajunkat. Bár nem mindenkinek van rá szükség, hasznos lehet a hővédő krém, balzsam, folyadék vagy spray.
Fésülés
Már a hajkefe kiválasztásánál és a fésülés módjával is elszúrhatjuk: rendszerint azzal, ha csak úgy nekiesünk és cibáljuk a hajat. Az a legjobb, ha az egyes fázisokra a megfelelő eszközt választjuk. A nedvesség felitatása után például a Tangle Teezer Wet Detangler segítségével fésüljük ki a nedves hajunkat, majd a formázást hajtípusnak és célnak megfelelő Tangle Teezerrel folytassuk. Vasalás előtti szárításhoz a Blow Styling hajegyenesítő kefét, frizura készítéséhez a Blow Styling körkefét használjuk. Az utolsó simításokhoz és a frizura befejezéséhez pedig jó választás a Tangle Teezer Ultimate Finishing hajkefe.
Akad, aki a tupírozást sem ajánlja, ám ez a megfelelő eszközzel (mondjuk a Tangle Teezer Back-Combing tupírozó kefével) és hajformázóval kombinálva nem fogja tönkretenni a hajunkat.
A kevesebb néha több
A hibák közé tartozik, ha túl sok rögzítőhabot, göndörítő habot stb. használunk, emiatt is töredezetté válik majd a haj, és a frizuránk merevnek és művinek hat.
Hajszárító
Az is gondot okozhat, ha nem megfelelő típusú hajszárítót használunk, pedig fontos a minősége. Minél profibb, annál jobb a végeredmény, ugyanakkor nem biztos, hogy a legdrágább a legjobb. Ha ionosat használunk, akkor már tettünk valamit a hajunk védelmében, mivel ez a típus nem szárítja ki túlzott mértékben a hajat.
Hőmérséklet
Hiba, ha nem megfelelő hőmérsékleten szárítjuk a hajunkat. Egy fodrász árult el két olyan tippet, amivel elérhetjük, hogy a hajunk szebb legyen. Az egyik, hogy nemcsak felesleges túlságosan közel tartani a hajszárítót a fejbőrünkhöz és a hajunkhoz, de egyenesen káros is, különösen, ha tűzforró a levegő, amit kifúj. Ilyenkor szétroncsoljuk a hajunkat. A másik, hogy – ha több fokozatra állítható a hajszárító – nem érdemes túl melegre állítani, mert az nagyon kiszárítja a hajszálakat. Vékonyabb, finomabb hajnál amúgy is érdemes alacsonyabb fokozaton használni a hajszárítót.
Amennyiben a hajszárító hideg levegőt is képes fújni, használjuk ezt a funkciót. Nyári melegben vagy télen melegre felfűtött szobában sima hajszárításra alacsonyabb hőfokot állítsunk be. A hideg levegőt a hajformázás végén alkalmazzuk a frizuránk rögzítésére.
Tartozékok
Nem árt a hajszárító tartozékait is igénybe venni. Akkor például, ha simább hajat szeretnénk, az elkeskenyedő csőrű fúvócsövet illesszük a hajszárítóra.
Irány
Fontos, hogy ne szárítsuk a hajunkat felülről lefelé fésülve, hanem akkor, amikor dúsabb hatást szeretnénk elérni, a hajunkat körkefével megemelve, hátulról, s tövektől indulva szárítsuk. Érdemes egyébként is egy-egy nagyobb tincset körkefével fésülve alulról kihúzva szárítanunk.
Gyakoriság
Alapvető hiba lehet az is, ha túl gyakran szárítjuk a hajunkat, például azért, mert minden nap megmossuk és beszárítjuk. Ettől a hajunk elveszti természetes rugalmasságát és kiszárad. Ha pedig a mindennapos hajmosáshoz hajápoló termékeket is használunk, akkor a kémiai behatás is károsíthatja, ráadásul a napi hajmosás miatt erőteljesebb lehet a zsírosodás is, mert ezzel kompenzálja a hatásokat a fejbőrünk.
A hajunk gyorsabban korpásodik, ha minden alkalommal elkapkodjuk a hajszárítást, és a hajunk töve nedves marad.
Ne kapkodj!
A megszáradt és különféle hajformázókkal, például lakkal már kezelt hajhoz soha ne használjunk hajszárítót. Előfordul az is, hogy valaki gyorsan szeretne frizurát készíteni, és száraz hajába teker hajcsavarókat, majd hajszárítóval próbálja meg formázni. Sajnos ez is roncsolja a hajat.